pszichosc

Sok versenyző, noha lehet, hogy már hallott a sportpszichológiáról, soha nem lépett személyes kapcsolatba sportpszichológussal. Jó néhányan ezt a fajta támogatást először a verseny előtt próbálják ki. Legalább öt olyan versenyzővel sikerült beszélnem, akik életükben most először találkoztak ezzel , egy  órában a verseny előtti napon. A pszichológia, noha sok mindenre képes, varázslásra nem. Sok mindenre ki lehet használni ezt az egy órát. Akkor a leghatékonyabb, ha rövid ráhangolódás után a másnapi verseny hangulatára, esetleg egy hozott frusztrációt okozó kérdésre koncentrálunk. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne kezdjünk olyan témákat még csak meg sem közelíteni, amit nem tudunk ebben az órában el is varrni. A verseny való működést feltételeit kell megteremteni, minden mást, amit menet közben feltárunk későbbre kell hagyni, mert a legfontosabb, hogy a versenyző, amennyire lehet egyben legyen másnapra. Ezeken az alkalmakon tehát kettős feladatot kell megvalósítani. Szocializálni kell az együttműködésre a sportolót és nem mellesleg a problémára kell fókuszálni. Van, amikor az a legjobb, ha nem bolygatunk egy problémát, hanem lehegesztjük, hogy másnapig ne zavarjon.

Előfordul, hogy egyes sportágakban a bírói döntés meccseket dönt el, ami így továbbjutásról és helyezésekről szól. A legtöbb embernek van egy szokásos működése, mely az általunk, illetve mások által elért sikerek és kudarcok magyarázatára alkalmazunk. Ez arról szól, hogy addig, amíg saját eredményeinket kell értelmezni, akkor, ha sikeresek vagyunk, ezt saját kiváló képességeinknek tulajdonítjuk, míg  a kudarcért a külső körülményeket okoljuk. Azonban ez az oktulajdonítás megfordul, amint egy másik versenyző eredményeinek okára adunk magyarázatot. Vagyis, ha sikert ért el a másik, az kizárólag a szerencse, vagy valami külső körülmény okán lehet, míg ha kudarcban volt része, természetesen a képességei vezettek az „eredményre”. Ezt a dinamikát mindenki tapasztalta már talán, és ezért a külső megítélő elnézően szokta hallgatni azt amikor egy játékos egyes “hibás”, vagy tévesnek vélt bírói döntésről szól. Azonban vannak helyzetek, amikor tényleg történik ilyen. Ekkor nagyon nehéz helyzetbe kerül a sportoló, vagy akár a csapat, mert nehéz jó és hiteles magyarázatot adni az adott helyzetről úgy,  hogy azt megértse a külvilág.   

Egy sportoló, ahogy egy “civil” ember is, keresi a mindennapjai cselekvéseiben azt az érzést, amit Csíkszentmihályi flow-élményként írt le. Ez egy olyan állapot, amiben azt érzékeljük, hogy jól megy, minden összejön, magától értetődnek a mozdulatok, mind a fáradtság, mind a fájdalomérzet háttérbe szorul .  Olykor még az időérzék is elszáll, de mindenképpen jellemzi ezt az állapotot a jelenre fókuszált figyelem. Összességében ez az állapot kívánatos, megismétlésre érdemes helyzet. Eddig mindenkitől csak azt hallottam, hogy ezt keresem, de ritkán jön az érzés, viszont mindenki átélte már. A sportpszichológussal való együttműködés során tudatosan figyelmet fordítva a részletekre, kinyomozható, hogy hogyan is állhat elő ez a nagyon is kívánt állapot az áramlat-élmény. Ha a sportoló meg tudja tanulni, hogy hogyan hozhatja ezt elő még teljesítmény-környezetben is, akkor ezzel a legtöbbet elérte, amit versenyző elért. Élvezi, hogy versenyez és mivel a jelenben van, képességei legjavát tudja kiadni magából.

Minden kajak-kenu sportolónak Szegeden át vezet az út Londonig.

1998 és 2006 után ismét Magyarország, Szeged, Maty-ér ad otthont a Kajak-Kenu Világbajnokságnak, mely egyben jogot biztosít a XXX. Londoni Nyári Olimpián való részvételre, illetve a sportág paraversenyzői  is első ízben szállnak vízre a diadal keretében.

Storcz Botond szövetségi kapitány nyilatkozata szerint jó felkészülést tudhat maga mögött a válogatott, az eredményt pedig a napokban követhetjük nyomon. A 2011-es esztendőben 13 világbajnoki újonc mutatkozik be, a legfiatalabb sportolótól 22 évvel idősebb a válogatott rangidőse. Generációváltás tanúi lehetünk ebben a siker sportágunkban is, ahogy a vízilabdában. További párhuzam a két sportág között, hogy szintén 1997-ben szerezte első sikerét Kovács Katalin, Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos és Storcz Botond is. A fiatalok folyamatosan épülnek be a válogatottba, az éves válogatóversenyek eredményei döntenek arról, ki-kivel kerül csapathajóba, milyen távon. Női K-1 1000m-en Csipes Tamara (’89-es születésű) szerezte a magyar válogatott első aranyát, aztán Vajda Attila ugrott a dobogó első fokára fantasztikus pálya és finish után, és a női K-4 500m is arannyal örvendeztette a lelkes magyar közönséget: Szabó Gabriella (’86), Kozák Danuta (’87), Kovács Katalin (’76) és Benedek Dalma (’82) összeállításban, Kovács Kati így már 30 szoros világbajnok! Bronzérmet szerzett K-2 1000m-en Medveczky Erika (’88) és Sarudi Alíz (’88) páros, illetve megszerezte az olimpiai kvalifikációt a K-2 1000m-en Dombi Rudolf (’86) és Kökény Roland (’75).

Nagy reménység a jövőre nézve K-1 1000m-en induló Dombóvári Bence (’92), s ezután jön még csak a K-4 1000m, Kammerer-Vereckei-Kucsera-Boros összeállításban, illetve további érem várományos kenu számok, többek között a Sáfrán testvérek részvételével.

Egy versenyzőnél arra törekszünk, hogy tökéletesen hajtsa végre azt, amire készült az elmúlt időszakban. Ha találkozik egy ellenféllel, aki esetleg jobb (mert most épp jobban működött - erőben, ügyességben, taktikában, stb.), akkor az kizökkenti a sportolót, sportolókat. A profik képesek a kezdeti gyengélkedésén túljutni, felállni és menni előre abban, amire készültek. Mondani persze sokkal könnyebb, mint meg is tenni. Egy kezdeti pofon után felállni nagyon nehéz. Sok-sok dolgot kell ilyenkor helyretenni. Egyrészt önbizalomhiány jelentkezik, kételkedés a felkészülés erősségében, kételkedés a magában, a körülötte lévőkben, mindenben. Megjelennek olyan erős érzelmek, mint a düh, jobbára a frusztráció hatására. Ilyenkor a legtöbb ember, mint ahogy a sportolók is, elkezdik jobb híján magukat büntetni, ami persze nem épp a megfelelő válasz egy ilyen helyzetre, noha lelkileg ad egy kis egérutat arra, hogy valaki megbocsáthatna már. 
Ekkor kétféle eshetőség van, vesztettem és ezzel befejeztem a játékot, vagy vesztettem de vissza kell menni, mert még van a csoportban további mérkőzés is, tehát van még esély.
A befejezett helyzetben első körben azon kell dolgozni, hogy igenis jogos érzés az, ha valaki ilyenkor dühös. Vigyázni arra kell, hogy ne uralkodjon el ez az érzés rajtunk, illetve, hogy a düh iránya egyenletesen irányuljon saját magára a sportolóra és a környezetre. Ez az egyensúly azért fontos, mert egy versenyszituációban sokféle oka lehet a vesztes helyzetnek... Ezt a gondolatsort most nem folytatom, mert erről inkább ajánlom Aronson és Tavris könyvét a kedves olvasó figyelmébe Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) címmel. Kiváló munka és bemutatja a hibafeldolgozás minden kis piszkos trükkjét, ami elkövetünk, hogy magunk előtt tisztán állhassunk. Visszatérve, azon érdemes még dolgozni, hogy a következő versenyig mi történik, mit tanulunk a mostani helyzetből.
A másik esetben, ahol még vissza kell menni, teljesen más technikával kell dolgoznunk. Itt a szakértőnek tulajdonképpen krízistámogatással kell beavatkoznia. Sokféle technika elérhető ebben az esetben, akár olyan szélsőségekig elmenve, hogy újraírjuk a megtörtént esetek emlékképét. Ezt mentális technikával meg lehet tenni. Nagyon sokféle támogató, felépítő munkára van lehetőség, amivel újra tudjuk tölteni a sportolót, csapatot önbizalommal. Nem csak addig, amíg bemegy a pályára, - és itt egy nagyon fontos - hanem az egész versenyre. A játék során még az is lehet, hogy megint csak vesztésre fog állni, vagy akár ő kapja az első gólt. A nehezen felépített, de törékeny magabiztosság egy pillanat alatt elszállhat az első bevitt találattal. Rengeteg a feladat, felsorolni meg sem kísérlem.
Mindkét helyzetben akkor lehet jól dolgozni, vagy egyáltalán dolgozni, ha van a sportolónak és tanácsadónak közös előélete. Egy találkozásból nem lehet csodákat kovácsolni, vagy ha mégis csak bejött, akkor az nem feltétlenül a pszichológuson múlt.