pszichosc

Az egyik legjobb európai cirkálósúlyúnak tartott 26 éves Alexander Frenkel hosszabb szünetet fog tartani ökölvívó karrierjében burn-out szindróma miatt. Frenkelnek október 22-én kellett volna megvédenie az Európa-bajnoki címét. Az ökölvívó menedzsere első nyilatkozatában kézsérülés miatt mondta le a találkozót, de később elismerték, hogy Frenkel burn-out szindrómával küzd.

Korábban a munka világában, különösen a humán szférában dolgozó, segítő foglalkozású emberek esetében emlegették a „kiégés” vagy burn-out szindrómát. Ki gondolná, hogy ez egy fiatal sportolóval is előfordulhat?

A burn-out okai fakadhatnak  az élsport támasztotta kihívásokból, úgymint az állandó nyeréskényszer, pengeélen táncolás („ettől a meccstől függ a karrierem, helyem a csapatban, stb”), valamint a beszabályozott és túlkontrollált életvitel, és az extra (fizikális és mentális) igénybevétel.

Továbbá ha egy olyan sportolóról van szó, akinek magas a szorongásszintje, alacsony az önbizalma és híján van a nehéz helyzetekkel szembeni megküzdő kapacitásnak, nagyobb eséllyel alakulhat ki burn-out vagy más mentális probléma.

Ha a környezete (család, edző, sportpszichológus) ismeri és odafigyel a sportolóra, megelőzhetőek a burn-out tünetei és a tartós kedvetlenséget, edzésmorál romlását és a csökkenő teljesítményt nem a sportoló lustaságának vagy „rosszasságának” fogják címkézni.

Frenkel esetében is megvoltak a kiváltó okok, hiszen 23 veretlen mérkőzés alapján abszolút elvárás volt a győzelem, amelytől a karrierjét is függővé tették. Frenkel nehezen viselte a túlzott nyomást, így a Frenkel - burn-out meccsen KO-val nyert az utóbbi.

Sági Andrea sportszakpszichológus

Az elmúlt napokban jó néhányszor megtörtént, hogy a versenyzővel először itt találkoztam a versenyen. Ilyenkor általában azzal jönnek ilyenkor, hogy kipróbálnák, mert talán rontani nem fog a jelenlegi izgalmi szinten, vagy van valami akut probléma, amit hoztak még otthonról, vagy itt alakult ki valami izgalom.
Igazság szerint a motiváció mindegy is. Ezeken az első találkozókon, ahol nincs idő a szokásos első találkozó programját csinálni, mindig történik valami izgalmas. Egy ilyen felállás most a pszichológus téthelyzet. Van egy órád és bemelegítés nélkül kell ráfutni a feladatra és adni valami olyat, ami professzionális és valamit hat. Első körben, ne árts, ez a legfontosabb amire vigyázni kell! Ha a sportoló vacak állapotba is van, a sportpszichológus már lehetőleg ne rontson a helyzeten. Jó érzékkel ki kell válogatni azt, hogy mire érdemes és mire nem érdemes időt fordítani. Meg kell hallani azokat a hívó szimbólumokat, amik ott vannak a sportoló közléseiben. Viszont nem szabad mindenre ugrani, hiszen másnap verseny, és most nincs idő terápiára. Van, amire az a legjobb válaszunk, hogy ezt noha látjuk és értjük hogy probléma, de most zárjuk ki. Ezek a problémák nem nem fontosak, csak most nem szabad velük foglalkozni. A cél az, hogy a versenyző másnap a képességei legjavát adja és kizökkenthetetlenül menjen előre. Jó eszköz lehet az önbizalom-építés, megerősítés abban, hogy ő a kiválasztott, továbbá minden olyan technika, ami fókuszálja őt az "itt és mostra". Nem szabad túlbonyolítani, minden csak a legegyszerűbben szabad megközelíteni, mert másnapra, nem csak hogy el kell sajátítani a vadiúj technikát, de alkalmazni is kell tudni.
Mi pszichológusok nem vagyunk orvosok, a sportoló szemében azonban összemosódik az őt támogató egészségügyi team. De nem is a megszólítás a lényeg, hanem az, hogy ha jön a sportoló és azt mondja másnap a verseny után, hogy "sikerült". Ez felér egy éremmel, mert ilyenkor érzem én is, hogy ha nagyon kicsivel is, de hozzájárultam ahhoz, hogy a versenyző "ott legyen".

Amikor vége egy versenynek, akkor nagyon nagy energia szabadul fel, ami sokféle képen távozhat a sportolókból. Ez általában valamiféle bulizásba csap át, ahol aztán ami a csövön kifér. A felszabadult, ittas sportoló mindenféle marhaságra is képes, mert minden gátoltsága eltűnik. Ez veszélyeket is rejthet, mert ilyenkor egy szikra is elég ahhoz, hogy az étkezdében kajacsata, vagy eggyel erősebben szájkarate, vagy akár fizikai kontaktusig elmenő lökdösődés, vagy néhány pofon is megtörténjen. Ez azért veszélyes, mert különböző sportágak, különböző súlycsoportjai vannak ilyenkor jelen.  Azért egy 100 kilós pofon, ha elindul egy finommotoros mozgáson alapuló sportág versenyzője irányába,  azért ott komoly dolgok történhetnek. Persze rengeteg biztonságért felelős ember van itt a táborban, de ha beindul egy menet, nehéz megállítani. Általában azért elmondható, mivel mindenki félti a versenyzői státuszát, azért ritkán megy vérig a küzdelem és inkább megmarad a kulturált kereteke között. A tegnapi sörsátorban például barátságos USA-ITA sörverseny volt, döntetlen végeredménnyel, majd két erősen jókedvűre ittas hölgy cserélt mezt, aminek komoly drukker nézőközönsége alakult ki pillanatok alatt.

Amikor egy teljesítményre leadására kihegyezett sportoló veszít, azt nagyon rosszul éli meg. Világvége hangulat, minek jöttem el, nem érdemlem meg, hogy itt legyek, hogy a válogatott mezt hordjam. Nem ritka, hogy saját magát bünteti a sportoló, ami akár módszeres önpusztításba is torkollhat. Minden kiváló sportoló felépíti saját önbizalmát (a legtöbb esetben), azért versenyez, hogy győzzön, vagy a képességei alapján a legjobb eredményt elérje. Ezért ha nem jön az eredmény, még az első körben kiesik, komoly károkat szenved az énkép, önbizalom.  Mit lehet ilyenkor tanácsolni? Az első 10 ötlet közhelyes, felejtsük is el. Miért ne lehetne dühös a sportoló? Első körben, amíg a versenyhelyszínén van, általában büntetik, ha a sportoló a dühét kifejezi, ráadásul nem is méltó egy kiváló sportolóhoz, ha tör, zúz. Azonban ha négy szem közt vagyunk, “felügyelet mellett” még segíthetünk is a sportoló frusztrációjának kiadásában. Ezzel segíthetjük a feldolgozást. Mielőbb leteszi a frusztrációból adódó energiafelesleget, annál előbb kezdődhet a helyzet tanulássá való átformálása. Persze a tanuláselméletben hívők nem igazán osztják ezt a véleményt, hiszen ha megtanulja azt a versenyző, hogy noha korlátozott körülmények között is, de törheti a környezetét, akkor ez erősíti az agresszióját. Én azt gondolom, hogy ha azt tanítjuk neki, hogy tudjon uralkodni magán és csak akkor jelenítheti meg a benne lévő komoly indulatokat, ha szabályozott körülmények vannak, akkor ez hozzájárul ahhoz, hogy ne legyenek felesleges villongások a civil életben is.  Persze, ha egy erősportoló megindul dühből, akkor azért ott van félnivaló!

A sportpszichológusok számára az egyik remekül használható kognitív technika az emlékezeti kép újraírása. Egyik napról a másikra versenyek vannak, nincs idő arra, hogy a sportoló, vagy csapat hosszan össze legyen törve és csak a sebeit nyalogassa. Fel kell állni és menni előre. Ehhez alkalmanként jó eszköz lehet, hogy azt az emlékezeti képet, amit őrzünk a versenyről, újrakeretezzük, újraírjuk. Ez olykor nem csak a sportolónak, de a sportpszichológusnak is gondot okoz. Mindenki nézi adatlapon a verseny eredményeket, gólarányokat, egyéb statisztikákat. Mindenki, aki a teljesítmény világában él, végtelenül ragaszkodik a valós adatokhoz. Mi pedig, segítő szándékból, az adatalapon rögzített, negatív érzelmi színezetű emlékképet kívánjuk felülírni. Azaz, ismét elképzeljük a meccset, de most olyan véggel, hogy jól jövünk ki belőle. A mérkőzés fordulópontjain jól vesszük az akadályokat és megnyerjük azt. Persze mindenki tudja, hogy ez nem így történt, mégis el kell magunkkal hitetni, hogy jók vagyunk, hogy nyerhetünk, mert különben a következő játszma is bukás lesz. Az inkogruenciát a segítő jobban megérzi, hiszen abban segíti a sportolót, hogy újra fogalmazza a múlt valóságát (tulajdonképpen hazudjon önmagának). Fontos ez az önbizalom felépítéséhez, az életenergia visszanyeréséhez. Enélkül nem lesz következő jó szereplés.